Természetes ajakápolók

Kipróbáltam néhány terméket, jöjjenek most ők.

BURT’S BEES: Lip shimmer (apricot)20170322_090359

Természetes összetevőket tartalmazó szájfény, 100 % natural felirattal. A fő összetevői a növényi zsíros olajok és viaszok, amik védenek és ápolnak. Intenzív mentol ízű, ez engem meglepett az elején. Mintha rágó lenne a számban, annyira érezni. A színe selymesen fénylő, nem intenzív, viszont nem is tartós. A gyártó honlapja szerint 11 árnyalatot készítettek, tehát lehet miből válogatni. Ha túl sokat használok belőle, akkor megül a szám redőiben. Azt gondolom, hogy ez nem a termék hibája. Ezért nem szeretem a hagyományos rúzsokat sem, azok is ezt csinálják. Akinek szép sima szája van, az használja bátran több rétegben, én maradok a leheletnyi mennyiségnél.
Egy gond van vele, hogy a színanyagok között szerepel a kármin is. A kármint pedig porított bíbortetűkből állítják elő (azaz meg is ölik az állatokat). 😦 Gyakran használják ezt az anyagot, mint természetes festéket. Élelmiszerekben E 120 kóddal jelölik, kozmetikumokban pedig így találkozhatunk vele: CI 75470. Attól, hogy valami természetes kozmetikum, még tartalmazhat olyan összetevőt, amit nem szívesen használunk magunkon. Ezért az összetevők listáját érdemes alaposan megnézni. Leginkább vásárlás előtt. 🙂

Ingredients: ricinus communis (castor) seed oil, helianthus annuus (sunflower) seed oil, cera alba (beeswax), euphorbia cerifera wax, mentha piperita (peppermint) oil, lanolin, theobroma cacao (cocoa) seed butter, copernicia cerifera wax, butyrospermum parkii (shea) butter, fragaria ananassa (strawberry) seed oil, prunus armeniaca (apricot) kernel oil, ribes nigrum (black currant) seed oil, rosmarinus officinalis (rosemary) leaf extract, sambucus nigra (elderberry) seed oil, tocopherol, canola oil, glycine soja (soybean) oil.
+/-: mica, iron oxides, carmine, alumina, titanium dioxide

Alverde: Lippenpflege Zarter Schimmer20170322_090531

Ez az a szájfény, amire azt mondom, hogy bársonyosan puha. Vagy selymesen? Tényleg nagyon jó használni. Lágy csillogást ad, emellett nagyon enyhe gyümölcsös illatú. Nincs más, csak a hosszan tartó puhaság. Az összetevők itt is főként növényi olajok, viaszok, amik ápolják és védik a kiszáradástól a bőrt. Mellékesen megjegyzem, hogy kármint ennél a terméknél is használnak, a CI kódról beazonosítható.

INCI: ricinus communis seed oil, simmondsia chinensis seed oil*, cocos nucifera oil*, candelilla cera, cera alba, butyrospermum parkii butter*, copernica cerifera cera, brassica campestris seed oil, aroma, calcium aluminum borosilicate, limonene, linalool, mica, prunus amygdalus dulcis oil, silica, tin oxide, tocopherol, CI 75470, CI 77891
(* biogazdálkodásból származó)

Coconutoil Cosmetics: Argan LipBalm20170322_090627(1)

Végül jöjjön egy színtelen ajakápoló, egy kókuszolaj alapú termékcsaládtól. Nagyon könnyen olvadó formula, a fényes és selymes hatás azonnali, viszont így nem annyira tartós hatású, mint egy szilárdabb formula. A fürdőszobapolcomon tartom, így mindig tiszta kézzel nyúlok bele, hogy a bacik véletlenül se tudjanak elszaporodni (vizet tartalmaz, de E-vitaminon kívül nincs benne más tartósítószer, így jobb óvatosnak lenni). Leggyakrabban este lefekvés előtt használom.

Összetevők: kókuszolaj, méhviasz, kakaóvaj, sztívia, víz, természetes E-vitamin, argán illóolaj

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s